Kárpittisztítás házi praktikával

Gyakran előfordul, hogy étel vagy ital kerül kárpit felületre, leggyakrabban fotel vagy ülőgarnitúra kárpitjára. Ilyen esetekben a háziasszony azonnal rohan a konyhába és perceken belül megjelenik egy mosószeres szivaccsal, amivel átdörzsölheti a keletkezett foltot.
Mivel a tisztítás során átnedvesedik a felület, így hamar megnyugszunk, hogy eltűnt a folt, ám száradás után már nem vagyunk olyan optimisták, mert rendszerint a folt erősen elkülönül és jól látható. Legtöbbünk ebben az esetben megismétli a tisztító eljárást, majd még egyszer megismétli, míg aztán feladja, pedig nem kell sok ahhoz, hogy eltüntessük az alapvető foltot.
Tartsunk mindig ilyen balesetek esetére egy tiszta fogkefét, amire szükségünk lesz a folttisztításhoz. Első körben valóban a mosogatószeres szivacs a megoldás, ám száradás után van még egy lépése a tisztításnak. Amíg szárad a felület, arra a pár órára áztassuk a fogkefét 5%-os ecetbe, majd ezzel a fogkefével dörzsöljük át újra a kárpiton esett foltot. Száradás után láthatjuk, hogy nyoma sem marad.
Nehezebben eltávolítható folt esetén mosószóda javasolt, melyet kevés vízzel keverjünk ki, majd kenjük be vele a foltot, majd dörzsöljük át óvatosan szivaccsal. Ezzel a masszával óvatosan bánjunk, mert kiveheti a kárpit színét. Érdemes előtte kipróbálni egy kevésbé látható helyen.
Amennyiben vörösborral vagy vérrel, esetleg tintával szennyezett a kárpit, akkor ne a fenti módszer alkalmazzuk, hanem kifejezetten ezekre az esetekre való eljárást.